Rövidhírek
Kilátót avattak
A szakemberek a madármegfigyelések- és számlálások alkalmával használják a magaslati pontot. A 3x3 méter alapterületű, hat méter magas építményt rengeteg önkéntes munkát vállalva sikerült felállítaniuk. Az avatást a nemzetiszínű szalag átvágásával Papp István, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület képviselőivel tette meg. Az avató rendezvényen Bukor Zoltán, a Madártani és Természetvédelmi Egyesület alelnöke elismeréssel szólt az emblematikus helyen végzett áldozatos feladatellátásról. Az avatás alkalmából két felgyógyult madarat – egy zalakomárból hozott legyengült gólyát és egy autóval elgázolt egerészölyvet is – szabadon engedtek. Megtudtuk: a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Zala megyei Helyi Csoportja három és fél évtizeddel ezelőtt hozta létre az állomást, amelyik minden esztendőben, ha kis lépésekkel is, de fejlődni képes. Nyaranta több mint harminc éve, 2005 őszétől pedig folyamatosan, egész évben fogják be és gyűrűzik meg a madarakat, emellett gondozzák a beteg sérült szárnyasokat. „Gyógyítva” visszavadítják a madarakat, de foglalkoznak természetvédelmi célú oktatással, szemléletformálással is. A természetet kedvelő, a madarakat szerető balatoni kerékpártúrázóknak ideális helyszínt biztosítanak a szabadidő eltöltésére.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan