Rövidhírek
Karbantartás mellett megújulás is
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata fontosnak tartja a belvárosi közlekedés biztonságának megőrzését és annak folyamatos fenntartását. Az elmúlt két hétben ennek jegyében végeztek lokális javításokat a szakemberek a zalai megyeszékhely főutcájának teljes hosszában. Nem csupán karbantartási munka folyt azonban a belvárosban: a Kossuth utca Kossuth tér és Belga Étterem közötti szakaszán megtörtént a térkőburkolat teljes cseréje is.
Illusztráció
Ismeretes, a Kossuth utca 10 éve, 2006-ban megépített térkőburkolata „csillapított forgalmú” terheléshez készült, nem pedig napjaink forgalmi intenzitásához. Az ez év tavaszán meghirdetett közvélemény-kutatás szerint a lakosság úgy döntött, hogy szeretne ugyan sétálóutcát a Kossuth utcából, ám csak a közlekedési feltételek megteremtését követően. Zalaegerszeg közgyűlése ezt szem előtt tartja, és azon dolgozik, hogy mielőbb biztosítsa az alternatív útvonalakat, így a Kosztolányi utca kétirányúsítását is. Amíg ez megvalósul, addig is mindent megtesz a balesetmentes közlekedés biztosításáért - áll a polgrmesteri hivatal mai sajtóközleményében.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan