Rövidhírek
Kábítószer-kereskedelem ügyében letartóztatás
A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 2024. augusztus 29. napján 30 napra elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának, valamint a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében.
A gyanúsítottak és védőik fellebbeztek, így a végzés nem jogerős - adta hírül Dr. Bartalné dr. Mentes Judit a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.
Forrás: Police.hu
Mint ismert, a Zala Vármegyei Rendőrség augusztus 28-án Facebook-oldalán, valamint a Police.hu oldalon is beszámolt arról, hogy kollégáik Zalaegerszegen egy újabb dílerhálózatot számoltak fel, melynek egyik központi helyszíne egy presszó volt a városban. A 42 éves gyanúsított a munkahelye raktárát, konyháját és hűtőjét használta a drog tárolására és értékesítésére.
A szépen összehangolt akció során ütöttek rajta a feltételezett elkövetőkön a zalai rendőrök. A kutatások során több kilogramm növényi törmeléket, droggyanús port és tablettákat, valamint a porciózáshoz és árusításhoz szükséges eszközöket találtak és foglaltak le. Mind az öt férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan