Rövidhírek
Javítóintézetek szakmai rendezvénye Nagykanizsán
A program kezdetét megelőző sajtótájékoztatón Gulyásné Kovács Erzsébet, a javítóintézeteket és speciális gyermekotthonokat fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főosztályvezetője arról beszélt, hogy a szakmai nap névadója, az 1994-ben elhunyt Ferenczi György, gyermekvédelmi szakemberként kezdeményezte az előzetes letartóztatásba kerülő fiatalok javítóintézeti elhelyezését. Mint hozzátette: a szakember meggyőződése volt, hogy a fiatalok sokszor nemcsak elkövetők, hanem áldozatok is egyben.
Azt már Szarka Attila, a szervező Ferenczi György Alapítvány kuratóriumi elnöke tette hozzá, hogy éppen a napokban jelent meg a büntetés-végrehajtási kódex módosítása, amely most már főszabályként határozza meg, hogy az előzetes letartóztatásba kerülő fiatalokat javítóintézetben kell elhelyezni. Magyarországon jelenleg öt ilyen intézmény működik, Rákoskeresztúron lányok, a budapesti Szőlő utcában, Aszódon, Debrecenben és Nagykanizsán pedig fiúk elhelyezésére szolgálnak 21 éves korukig.
A 21 éve működő alapítvány nagykanizsai rendezvényéről elmondta: az egyébként zárt intézmények a hasonló szakmai napokon kinyitják kapuikat, és a szakmai, módszertani kérdésekről a javítóintézeti dolgozók mellett bírákkal, ügyészekkel, rendőrökkel, pedagógusokkal közösen osztják meg tapasztalataikat.
Nagy Kálmán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kezelésében lévő debreceni javítóintézet és a hozzá tartozó nagykanizsai telephely igazgatója felidézte, hogy a Dunántúlon egyedüliként tavaly december óta fogadja az előzetes letartóztatásban vagy jogerősen javítóintézeti nevelésre ítélt fiatalokat a dél-zalai intézmény. Az MTI kérdésére hozzátette: a mintegy 100-120 fiatal befogadására alkalmas, fiúknak készült javítóintézetben jelenleg 50-60 százalékos a férőhelyek kihasználtsága.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Ki kapja az idei Lokálpatrióta Díjat? Július 14-ig várják a szavazatokat50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piacon top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről