Rövidhírek
Iskolafejlesztés 500 millióból
2018. február 28. szerda, 13:13
Szerző: Nemes Norbert
Címkék: Iskolafejlesztések, Keszthely
Mintegy 500 millió forint felhasználásával néhány hónapon belül megújul a Premontrei Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Keszthelyi épülete és modernizálják az oktatást.
A Fő téri plébániatemplom észak-nyugati oldalához kapcsolt oktatási intézményben jelentős technikai fejlesztések is várhatóak. A hátsó udvaron új bejáratot építenek, modernizálják a folyosók villamos hálózatát. A képzés bővítéséhez minden teremre és helyiségre szükség van a többször átépített L-alakú rendházban. A kétemeletes iskolát kívül-belül szeretnék teljesen átalakítani, hogy minden feltételt megteremtsenek a minőségi oktatás feltételeihez. A szerződéskötést követően startoló beruházást úgy szeretnék elvégezni, hogy azzal jelentősebb rezsiköltségeket sikerüljön megtakarítani.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről