Rövidhírek
Influenzajárvány
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint az országban az elmúlt héten, az azt megelőző héthez viszonyítva, kétszeresére - több mint 16 ezerre - emelkedett, s ezzel átlépte a járványküszöböt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma - írták a közleményben. A betegek több mint 40 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt volt, csaknem 30 százalék a 35-59 évesek korcsoportjába tartozott. A megbetegedettek mintegy 16 százaléka gyermek, 14 százalékuk pedig 60 éven felüli volt.
Az OEK jelentése szerint az év első hetében valamennyi megyében nőtt az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. Az orvoshoz fordulók aránya Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar megyében volt a legmagasabb. Laboratóriumi vizsgálattal igazolt, influenzavírus által okozott megbetegedést tíz területen (Budapesten, Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Zala megyében) diagnosztizáltak.
Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról az év első hetében Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok és Győr-Moson-Sopron megyéből érkezett egy-egy jelentés. A megbetegedések egy-egy óvodát, általános iskolát és kórházi osztályt érintettek. Az első héten vizsgált minták csaknem felében kimutatták az influenza vírust, összesen 29 influenza A vírust és egy influenza B vírust azonosítottak – olvasható az OEK jelentésében.
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) OTH információi szerint az influenzás megbetegedések halmozódása miatt eddig négy egészségügyi intézményben rendeltek el látogatási tilalmat. Az ÁNTSZ honlapja alapján Nyíregyházán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Jósa András Oktatókórház telephelyén december 23-a óta, míg a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórházban december 27-e óta van érvényben látogatási tilalom a szülészet-nőgyógyászati osztályon, a gyermekosztályon és az újszülött részlegen.
Ezeken kívül január első hetében Mosonmagyaróváron, a Karolina Kórház Rendelőintézet ápolási osztályán, az Oroszlányi Szakorvosi és Ápolási Intézet krónikus fekvőbeteg-ellátási területén, továbbá a nyíregyházi kórház krónikus belgyógyászati osztályán is elrendelték a látogatási tilalmat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknek top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről