Rövidhírek
Hullámzó játékkal is biztosan
ZTE: Koziar (14/3), Kovács G. (2), Jeffery (15/9), Hegedüs-Őri (11), Parker (16). Csere: Gáspár-Szalay (8/6), Vincze, Pavel (24),Varga, Jurkó, Gorjanácz. Vezetőedző: Gáspár Dávid.
Vasas: Dull (4), Karakasevics (12), Kalu (16), Mérész (11/3), Demeter (2). Csere: Ambrus (2), Dombai (8/6), Böröndy V. (13), Tóth O. (9), Farkas (3/3). Vezetőedző: Földi Attila.
A vendég fővárosiaknál két egykori zetés - Ambrus Szandra és Böröndy Vivien - is pályára lépett. Az első negyed eleje nem a pontos dobásokról szólt. A vendégek mindössze hét pontot dobtak hét perc alatt, a hazaiak is csak 14-nél tartottak. A ZTE vezetett végig 4-5 ponttal, de nem sikerült ellenfelét leráznia. A második negyed közepén a gyengén védekező hazaiak ellen a fővárosiak felzárkóztak (15.: 27-26). A negyed második fele azonban már a ZTE-ről szólt. A hazaiak állva hagyták a fővárosiakat, ellenfelük mindössze nyolc pontot dobott, ők 23-at. A találkozó gyakorlatilag eldőlt. A harmadik negyed közepén már húsz pont volt a különbség a két csapat között (25. p: 67-47). Ezután érthetetlen módon a hazaiak visszavettek a tempóból és a Vasas felzárkózott (38. p.: 91-77). Igazából azonban nem forgott veszélyben a ZTE győzelme.
Hullámzó játékot produkált a hazai együttes. Jó periódusok után visszavett a tempóból, ami érthetetlen. Jobb csapatok ellen mindenképpen veszélyes lesz ez a módszer.
Értékelés:
Gáspár Dávid, a ZTE vezetőedzője: - A győzelemnek természetesen örülök. A védekezésünkkel nem vagyok elégedett, jobb csapatok ellen kevés lesz.
Földi Attila, a Vasas vezetőedzője: - Rendkívül hullámzóan játszottunk. Voltak jó periódusaink, de mély hullámvölgyünk is. Gratulálok a ZTE győzelméhez, mi dolgozunk tovább.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről