Rövidhírek
Hét orvos távozik a traumatológiáról
A hírekre sajtóközleményben reagált a kórház vezetése, melyet az alábbiakban közlünk:
"Intézményünk mindent megtesz annak érdekében, hogy munkatársaink bérezését és juttatásait a jogszabályoknak megfelelően a lehető legmagasabb szinten tartsa. Törekvéseink ellenére intézményünk Traumatológiai Osztályán 7 orvos beadta felmondását, mivel sérelmezték az ügyeleti díjak számukra alacsony mértékét.
A traumatológusok ún. trauma fix díjazásban is részesülnek. A Traumatológiai Társaság ajánlása szerint a teljes díj 60%-a illeti meg a dolgozókat. A Zala Megyei Szent Rafael Kórház azonban ennél magasabb összeget állapított meg, így a traumatológiai ellátásában résztvevő orvosok és a szakdolgozók a teljes díj 75%-át kapják meg, amely havonta 300-700 ezer Ft közötti összeget jelent.
Két további tényre szeretnénk felhívni a figyelmet:
1.) kimutatásaink alapján az érintett traumatológusok ügyeleti leterheltsége a más osztályokon dolgozó orvoskollégákhoz képest alacsonyabb,
2.) a koronavírusos betegek ellátásában a Traumatológia osztály felmondott szakorvosai nem vettek részt, vagyis a hírekkel ellentétben a pandémia nem okozott számukra többletterhelést. Az elhalasztott műtéteik helyett az oltópontokon teljesítettek feladatot, külön juttatásért.
Szeretnénk leszögezni, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszony vállalásával 2021. március 1-ével jelentősen megemelkedtek az orvosi bérek. Kórházunk felmondott traumatológus szakorvosai a megemelt béren túl a korábban említett traumatológiai ellátásért járó fixdíjban és az ügyeletek után járó díjban is részesültek.
Azoknak a felmondásban érintett traumatológus szakorvosoknak, akik elégedetlenek a bérezésükkel április havi bruttó bére 2 és 2,7 millió Ft között alakult. Így - a tavalyi évhez hasonlóan - kiemelkedő javadalmazásban részesültek más szakterületek orvosaihoz képest.
A további bérzsarolásnak intézményünk fenntarthatósága érdekében nem engedünk!
Kórházunk az elkövetkező időszakban is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a hozzánk forduló betegeket a lehető legmagasabb szintű gyógyító ellátásban tudja részesíteni. A Traumatológia működésének folytonosságát biztosítani fogjuk.
a Zala Megyei Szent Rafael Kórház menedzsmentje"
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknek top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről