Rövidhírek
Halálos lakástűz Kerecsenyben
A tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett oltották el a lángokat. A beavatkozók az épület átvizsgálása közben egy holtestet találtak. A tüzet az elsődleges vizsgálatok alapján a fűtőberendezés meghibásodása okozhatta, de a részletek kiderítése érdekében tűzvizsgálatot folytat a katasztrófavédelem.
A lakástüzek kialakulása 99 százalékban emberi tevékenységre vezethető vissza. Napközben reggel hat és este tizenegy óra között keletkezik a legtöbb lakástűz, hiszen ilyenkor vagyunk a legaktívabbak otthon. A legtöbb lakástűz egy-két négyzetméteren pusztít, de naponta átlagosan két-három lakás válik lakhatatlanná lakástűz miatt, holott ezek a tüzek egy füstérzékelővel könnyen megelőzhetőek lennének.
Egy jó minőségű füstérzékelő már a tűz keletkezésekor jelez, amikor még sérülés nélkül ki lehet menekülni az ingatlanból. Éppen ezért fontos, hogy a füstérzékelő is legyen elengedhetetlen kelléke az otthonoknak! Az eszközök hangos akusztikus jellel és fényjelzéssel időben jeleznek, és hamar felhívják a figyelmet az esetleges veszélyekre! Füstérzékelővel a kár is csökkenthető, hiszen hamarabb lehet riasztani a tűzoltókat, akik így több értéket meg tudnak menteni!
Emellett fontos, hogy a kályhák, kandallók, vegyes tüzelésű kazánok – funkciójukat tekintve – fűtésre valók. Éppen ezért ne tekintsük őket szemetesnek! A tűzre dobott háztartási hulladékok ugyanis azon túl, hogy nagymértékben szennyezik a környezetünket és károsítják egészségünket, könnyen életveszélyes állapotokat idézhetnek elő otthonunkban. Soha ne legyen szempont, hogy a fűtési költség csökkentése érdekében a kandallóban, a cserépkályhában, a vegyes tüzelésű kazánban és a szenes kályhában égetünk el például műanyag palackot, csomagolóanyagokat, régi bútorlapokat, rongyokat, ruhaneműt, cipőt
Ez a füstelvezetők állapotának rohamos romlását eredményezi, amely nemcsak kéménytüzek kialakulásához, hanem lakástűzhöz is vezetnek! . A szilárd tüzelésű fűtőberendezésben kizárólag papírhulladék és veszélyesnek nem minősülő, kezeletlen, száraz fahulladék égethető el. Idén eddig már több, mint 5000 lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat országszerte. Az esetek során közel 450-en sérültek meg és mintegy 80 ember halt meg.
Amennyiben bajt észlelünk, azonnal hívjuk a 112-es segélyhívó számot és kérjük a tűzoltók segítségét!
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről