Rövidhírek
Győzelemmel kezdte a szezont a ZTE NKK
A Rózsás Gábor vezetőedző irányította alakulat a fővárosi SZPA-HSE együttese ellen játszott. Az első félidőben még akadozott a hazaiak játéka, majd a fordulás után Kovács Georgina távoli dobásainak is köszönhetően fokozatosan húztak el és végül magabiztosan nyerték meg az összecsapást. A fiatal egerszegi csapatban három utánpótlásból jövő játékos, Kiss Virág, Csalló Jázmin és Kocsárdi Réka is első felnőtt mérkőzésén lépett pályára.
ZTE NKK-SZPA-HSE 81-64 (20-22, 24-18, 21-13, 16-11)
Zalaegerszeg, 100 néző, Jv: Csák, Kovács
ZTE NKK: Kovács 27/18, Óházy 9/3, Szórád 5, Ács 7, Jurkó 19/3, csere. Horváth Fru. 12, Jagodics 2, Kocsárdi, Csalló, Péterfi, Kiss, edző: Rózsás Gábor
A ZTE NKK a következő fordulóban október 15-én, idegenben a Bajai NKK ellen lép pályára.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan