Rövidhírek
Épül az északi bringaút Keszthelyen
A „Zala Kétkeréken – Kerékpárút-fejlesztés Keszthely, Hévíz és Hahót településen” címet kapott, 2016-ban startolt projekten szerzett 324.38 millió forintból, a Zala Megyei Önkormányzat beruházásában, az érintett településekkel konzorciumban folytatódik a beruházás, melynek révén megvalósul Keszthely és Gyenesdiás bringás összekötése.
A nyomvonal felszínének gyalulásán, a homokágyak terítésén, szeptember közepén már javarészt túl vannak az építők. Több helyen elvégezték a vízvezeték hálózat cseréjét is. A meglévő járda szélesítésével, kétirányú elválasztás nélkül építik ki a gyalog és kerékpárutat, ami legelébb turisztikai célokat szolgál, de a helyi lakosok is biztonságosabban tudják a kerékpárjukat használni. Az útszakaszon tervezett járdának a Martinovics utcai csomópontban lesz vége. A kerékpárút a Csapás út északi tengelyén fut majd végig a bevásárló központ parkolóján áthaladva, közös kijelöléssel a gyalogosan közlekedők számára is. A keszthelyi szakaszon az építők még ősszel végezni szeretnének..
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan