Rövidhírek
Futóbiciklik ajándékba
A legfontosabb az, hogy az önkormányzat támogatásáról biztosítsa azon alapítványokat, amelyek a város intézményeit, közterületeit szeretnék fejleszteni. Bognár Ákos önkormányzati képviselő (1. képen) fogalmazott így köszönetképpen, hiszen a Zrinszki Alapítvány már harmadik alkalommal segíti az Űrhajós Utcai Óvodát.
Először az udvari játékokat újították fel, több mint öt évvel ezelőtt, majd 2020-ban KRESZ-parkot létesített egy rossz állapotú aszfaltos terület újjáépítésével és térkövezésével. Most pedig ennek használatához szereztek be 13 futóbiciklit, továbbá egy napvitorlát és egy párakaput, hogy a kánikulát jobban el tudják viselni a gyerekek az udvaron, mondta Zrinszki Mónika, a 30 fős vállalkozói közösséget és számos önkéntest tömörítő alapítvány kuratóriumi elnöke.
Örömmel fogadták a Zrinszki Alapítvány újabb felajánlását, amelynek köszönhetően már saját eszközparkkal tudják használni a KRESZ-parkot, mondta Kása Istvánné óvodavezető. A kerékpáros tanpályán játszva tanulhatják meg gyerekek a közlekedési szabályokat. A sajtótájékoztatón kiderült, tényleg tudják, mert mindegyikük megállt a zebránál és a stoptáblánál.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről