Rövidhírek
Fórum Zalaegerszegen: Online is kitölthető a VOKS 2025
A képviselő hangsúlyozta: a brüsszeli elit elkötelezte magát Ukrajna gyorsítópályás tagsága mellett és azt mondják, hogy minden tárgyalási fejezetet meg kell nyitni még ebben az évben. Az EU számára az ukrán tagság mielőbbi elérése elsődleges cél. Éppen ezért az Európai Unió költségvetését a bővítéshez át kellene alakítani. Mindez azzal járna, hogy csökkennének a kohéziós források 15-25 százalékkal Magyarország esetében. Úgyszintén az agrártámogatások is, mintegy 20 százalékkal.
Dömötör Csaba kitért arra is: a háborús helyreállítás költségeit is az EU finanszírozná, egyes számítások szerint ez az összeg 181 ezer milliárd forintba kerülne. Szerinte Európának sok megoldásra váró problémája van, azzal kellene törődnie. Magyarországon fontos a választók akarata, ezért fontos a voksolás is. A tét nagy, ezért mindenkit kér, vegyenek részt a voksolásban, mondják el véleményüket az ukrajnai csatlakozásról.
A sajtótájékoztatón Vigh László országgyűlési képviselő és Balaicz Zoltán polgármester is kérte, mondjanak véleményt erről a rendkívül fontos kérdésről és szavazzanak: a kérdőívet online is ki lehet tölteni június 20-ig.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről