Rövidhírek
Folytatódik az építkezés a kórházban
Dr. Halász Gabriella főigazgató a sajtótájékoztatón jelentette be a kormánydöntést, melynek révén 10-12 hónapon belül befejeződhet az építkezés. A szakmai tartalmat áttekintik, de a korábbi tervek szerint folyik tovább a zöld épület rekonstrukciója. Emellett berendezéseket szereznek be az új központi sterilizálóba és a központi műtőkbe, valamint új bútorokat vásárolnak az osztályoknak.
Beszámolt arról is, hogy 136 millió forintot nyertek a nővérszálló energetikai korszerűsítésére. Egy másik pályázatból 130 millió forintos támogatást remélnek, hogy a kórház épületeire is napelemes rendszert telepíthessenek. Ezáltal havonta 2-3 millió forintot, vagyis a villamos energia költségének 20-25 százalékát fogják megtakarítani.
Vigh László országgyűlési képviselő elmondta, hogy az eredetileg 5,6 milliárd forintos fejlesztésből 4 milliárd forint értékű építés valósult meg a munkák felfüggesztéséig. A kórház mindeközben egymilliárd forintot nyert műszerek beszerzésére, továbbá közel 800 millió forintot új MR készülék vásárlására. A most megítélt 2,3 milliárd forinttal együtt mindez 8 milliárd forintos fejlesztést tesz ki Zalaegerszegen.
Balaicz Zoltán polgármester hangsúlyozta, hogy az önkormányzat bár sohasem volt a kórház fenntartója, odafigyel az intézményre, hiszen sok zalaegerszegi dolgozik, valamint gyógyul itt. Bejelentette, a TOP programból 758 millió forintot fordítanak az egészségügyi és szociális alapellátások fejlesztésére a városban. Ebből az összegből 353 millió forint jut a házi- és gyermekorvosi rendelők, valamint az orvosi ügyelet felújítására, 200 millió forint a szociális alapszolgáltatási intézmény és 205 millió a gondozási központ rekonstrukciójára.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről