Rövidhírek
Filmzenék a Kertmoziban
Jótékonysági koncert
Balaicz Zoltán dicsérte a kezdeményezést, amely Galbavy Zoltántól származik, és akinek szívügye a Kertmozi programokkal való megtöltése. A járványhelyzet után fontosnak tartja a polgármester a közösségi élet újbóli fellendülését, rendezvények megtartását, az emberek egymásra találását.
Elhangzott: a mintegy kétórás hangversenyt – melyen vendégek is fellépnek – jótékony céllal szervezték: a tankerület javaslata alapján a koronavírus-járvány miatt árván maradt három gyermeket támogatnak a becsületkasszába befolyt összegből, valamint a szolgálat közben elhunyt zalai rendőr családjának ajánlják fel a bevételt.
Közös összefogás eredménye a hangverseny, melyben a VMK és a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar jó párost alkot. A koncert ingyenes, de regisztrációs jegyet kell váltani, amire minden nap lehetőség van az Ady moziban. Egy ember maximum 6 darab jegyet vehet át. A koncertet a budapesti Pejtsik Péter zeneszerző, karmester vezényli, aki országszerte dirigál nagyszabású, látványtechnikákat is felvonultató koncerteket.
A hangverseny ingyenes, becsületkasszába gyűjtik a felajánlásokat. A rendezvény védettségi igazolvánnyal látogatható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről