Rövidhírek
Fidesz: Köszönet a támogatásért
Mint mondta, nagy sikert értek el, mindenkit sikerült megszólítaniuk, akiket szerettek volna. Az ötven napos kampány munkáját jónak értékelte és megköszönte minden választópolgárnak és aktivistának a támogatást és a segítséget. A számokról szólva elmondta: a választókerületben a részvétel 49,03 százalék volt (37 ezer 323 fő járult az urnákhoz), a Fidesz 59 százalékot ért el (21 ezer 846-an szavaztak a pártra).
Értékelték az EP választások helyi eredményeit
A legjobb eredményt, 80 százalék feletti Fidesz támogatást három településen – Pórszombaton, Pusztaapátiban és Mikekarácsonyfán – értek el. Balaicz Zoltán polgármester a zalaegerszegi eredményeket ismertette: a Fidesz-KDNP listára a szavazók 53, 56 százaléka adta le a voksát. Ezzel az eredménnyel a megyei jogú városok közül – Sopron után – a második legjobb eredményt érte el Zalaegerszeg. A polgármester köszönetet mondott a pártra szavazó választópolgároknak és minden segítőnek, akik munkájukkal támogatták a kampány időszakát.
Bali Zoltán kampányfőnök és Szilasi Gábor kabinetfőnök szintén megköszönték a rájuk szavazók bizalmát, az aktivisták segítségét. Kiemelték, mennyire fontos a személyes találkozás a választópolgárokkal, hiszen így kapnak igazán visszaigazolást munkájukról, az elért eredményekről.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan