Rövidhírek
Ezüstérmes a ZTK FMVas, negyedik a ZTE ZÁÉV
A visszavágás most sem sikerült, többen is gyengén teljesítettek a csapatban. A 600 fás nemzetközi szintet egyik zalai játékos sem tudta megközelíteni, igaz, az ellenfél sem dobott csúcsformában, ezért is fájó a vereség. A csehek már a mérkőzés elején elhúztak, a szoros eredmény ellenére a ZTE ZÁÉV végig futott az eredmény után. A csapatból egyénileg Szabó Márta teljesített a legjobban (573). Az egerszegiek akárcsak tavaly, idén is a 4. helyet szerezték meg. A mérkőzés végeredménye: ZTE ZÁÉV TK - KK Slovan Rosice 3:5 (3286:3359).
A horvátországi Slavonski Brodban az elődöntőben győztes ZTK FMVas esélyesként lépett pályára a férfi tekecsapatok NBC Kupájának döntőjében a német Chambtalkegler Raindorf ellen. A döntőt rosszul kezdte a zalai csapat, a németek az első sorban jelentős faelőnyre és két meccspontra tettek szert. Ezután nagy küzdelemben felzárkózott a zalai csapat, meccspontokat szerezve egyenlített, azonban a vége nem jól sikerült és elmaradt a kupagyőzelem. A ZTK-ból ezúttal mindössze Járfás Szilárd dobott átlag felett (611). A németek jobban koncentráltak, megérdemelten hódították el a serleget. A zalaiak számára az jelenthet vigaszt, hogy helyezésük alapján indulhatnak a Bajnokok Ligájában.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknek top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről