Rövidhírek
Érzékenyítő nap
A diákok a kihelyezett standok mellett próbálták ki, hogy milyen látás-, hallás-, vagy mozgássérültként élni. A programon részt vett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Fogyatékkal Élők Napközi Otthona is. A gondozottjaik közül Andris, Robi és Karcsi mutatta meg mindenkinek, hogy milyen sok tiszteletet érdemlő belső tulajdonságot birtokolnak. Az otthon szakmai vezetői munkájuk alapjaként az ellátottak emberi méltóságának tiszteletben tartását, a toleranciát, a megértést, a türelmet, a kedvességet, a megbízhatóságot, a megbecsülést tartják fontosnak. A szakmai tudás, a következetesség, a kreativitás és összetartás azért is fontos, mert mindezek, képesek örömet és biztonságot kínálni a gondozottaknak a mindennapokban. A Helyi Esélyegyenlőségi program keretében megvalósult érzékenyítő nap egyik attrakciója a terápiás kutyafoglalkozás volt, de a program szervezői legelébb az előítéletek leoldására, a diszkrimináció megszüntetésére koncentráltak, ezért a magukat egészségesnek tudó fiatalok sokat társalogtak értelmi fogyatékosokkal is, hogy megláthassák bennük a rengeteg becsülendő belső tulajdonságot.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknek top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről