Rövidhírek
Ellenzéki kérdések: tesztpálya-földvásárlások
Kiss Ferenc hangsúlyozta: valamennyien örülnek, hogy Zalaegerszegen valósul meg a tesztpálya, mert ez a város fejlődésének meghatározó része. De mivel az uniós, az állami és az önkormányzati pénz is közpénz, vagyis az adófizetők pénze, nem lehet egyes kérdéseket titkosan kezelni. Szerinte a város drágán vásárolt és olcsón értékesített.
Keresztes Csaba a HVG hetilap augusztus 31 számából idézett, miszerint a 250 hektáros földterület tavaly ősszel még nem volt állami/önkormányzati tulajdonban, novemberben viszont úgy döntött a közgyűlés, hogy megveszi a még hiányzó területet az olasz tulajdonostól, hektáronként 29 millió forintért. Ezt követően még mielőtt az önkormányzat nevére került volna megvásárolta két helyi vállalkozás, a tulajdonos a földért összesen 1,9 milliárd forintot kapott (65,4 hektárnyi területért).
Paksy Zoltán bejelentette, a közgyűlés ellenzéki pártjai kezdeményezik a közgyűlésben egy vizsgáló bizottság felállítását, hogy a dokumentumokat szakértők segítségével átnézzék és tisztázzák a felmerülő kérdéseket. Mi áll a váratlan tulajdonváltás mögött? Miért ilyen magas a vételár, és hogyan történt az értékbecslés?
Az ellenzéki sajtótájékoztatót követően Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos arról tájékoztatta lapunkat, hogy Zalaegerszeg történetében az elmúlt 27 évben nem történt annál nagyobb beruház, mint a tesztpálya építés. A 250 hektáron 40 milliárd forintos beruházás készül, mellette 200 hektáron pedig 30-40 cég letelepedése várható, ami több, mint 300 embernek is munkalehetőséget jelent.
Megduplázódhat az iparűzési adó, így több pénz fordítható városfejlesztésre. Vigh László úgy látja, aki a tesztpálya építését támadja, az Zalaegerszeg jövőjét támadja.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Ki kapja az idei Lokálpatrióta Díjat? Július 14-ig várják a szavazatokat50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piacon top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről