Rövidhírek
Elkészült az új szennyvízrendszer
Bognár Ákos és Balaicz Zoltán
Ahogy telnek az évek, úgy szorul rekonstrukcióra a város közmű infrastruktúrája, amely még a 1970-80-as években épült ki, mondta Balaicz Zoltán polgármester a sajtóbejáráson. Mint fogalmazott, az eltelt 40-50 év nyomot hagyott a vezetékek állapotán, folyamatos a meghibásodás, ami miatt szükségessé vált kiváltásuk. Egyúttal az is, hogy egy ilyen nagy méretű város, mint Zalaegerszeg, kapjon erre forrást. Ezt biztosítja az a 1,7 milliárdos keretösszegű KEHOP pályázat, amelyben a Lépcsősor utca is érintett volt. A szennyvízcsatorna felújítása miatt felbontott úttest nyomvonalas helyreállítása tavasszal várható. 2024-ben az E.ON gázhálózat-rekonstrukciót hajt végre az utcában. Teljes pályás helyreállítására csak ezt követően kerül sor, ami miatt a polgármester a lakók türelmét kérte.
Az úttest teljes helyreállítása a gázvezeték rekonstrukciója után történik meg
A Lépcsősor utcában lévő szennyvízcsatorna az Átalszegett utca 23–33. számú épületekben keletkező szennyvizet fogadja. Bognár Ákos, a térség önkormányzati képviselője felidézte, hogy számos alkalommal érkezett bejelentés dugulás, visszaduzzasztás miatt a Zalavíz Zrt.-hez, amely a szennyvízcsatorna felújítását végezte. A KEHOP pályázat által támogatott kivitelezés bruttó 99 millió forintba került, amelyből közel 30 millió forintot tett ki a saját önerő. A rekonstrukció során 576 méter vezetéket építettek ki, valamint 26 tisztítóaknát és 9 tisztítóidomot létesítettek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről