Rövidhírek
Elhunyt Müller Imre, Zalaegerszeg egykori alpolgármestere
Müller Imre 1943-ban született Pécsen. Meghatározó volt életében a Nagy Lajos Gimnázium, a soproni erdészeti és faipari egyetem, majd a műszaki egyetem. Okleveles erdőmérnök és okleveles mérnök-tanár végzettséget szerzett.
Első munkahelye az egervári faipari ktsz. volt, ahol műszaki osztályvezetőként dolgozott. 1971-től a zalaegerszegi Deák szakközépiskola igazgatóhelyettese, 1978-tól országos szakfelügyelő és vezető szaktanácsadó volt.
(Fotó: ZalaMédia archív)
A rendszerváltoztatás utáni első, 1990-ben szabadon megrendezett önkormányzati választáson lett önkormányzati képviselő, majd ugyanebben az évben megválasztották Zalaegerszeg Megyei Jogú Város alpolgármesterének, mely tisztséget a teljes első ciklusban betöltötte (1990-1994).
1995-től a megyei önkormányzat vezető főtanácsosa volt, majd kijelölt igazságügyi szakértőként dolgozott.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknek top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről