Rövidhírek
DK: Tao-pénzek
Keresztes Csaba, az 1-es választókerület elnöke bejelentette, hogy közérdekű adatigényléssel fordulnak a ZTE kosárlabda klubhoz. Választ várnak arra, hogy a klub összesen mennyi támogatást kapott és a ezt pontosan, tételesen mire fordította. Elmondta, a zalaegerszegi kosárlabda csapat az elmúlt évben szép sikereket ért el, a csapat megérdemli a támogatást, a fejlesztéseket. Ezért is szeretnék tudni, hogy a kapott több mint egymilliárd forint valóban sportra, utánpótlás nevelésre ment el és nem más érdekeket szolgált.
„Tiszta ügyeket és tiszta zsebeket” szeretnének, mondta Keresztes Csaba, aki a párt programjából idézve leszögezte: amennyiben pártjának lehetősége lesz, megszüntetik a kiemelt látványsportok TAO terhére való támogatását, a rendszer haszonélvezőit pedig elszámoltatják.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan