Rövidhírek
Diákok a tesztpályán
A kormány oktatási stratégiájának egyik eleme, hogy a különféle szakmákat már az óvodától kezdve megismertessék a gyerekekkel – fogalmazott dr. Palkovics László oktatási államtitkár a városházán tartott aláírási ceremónián. Hangsúlyozta, a magyar gazdaság szempontjából kiemelt jelentőséggel bírnak a műszaki, természettudományi, informatikai, mérnöki területek, éppen ezért lényegesen korábbi életkorban kell tájékoztatni a gyerekeket arról, mit jelentenek ezek, valamint a hozzájuk kapcsolódó szakmák.
Képzési együttműködés zalaegerszegi középiskolákkal
A kormány ennek érdekében többféle pályázati konstrukcióval támogatja az iskolák és a vállalatok ilyen célú együttműködését. Zalaegerszegen elsőként valósul meg egy ilyen együttműködés, melyhez jó lehetőséget kínál a járműipari tesztpálya, ahol a gyerekek megismerhetik a műszaki szakmákat és azt, mit jelent dolgozni bennünk. Mint mondta, bízik abban, hogy a zalaegerszegi középiskolák jó pályázatokat nyújtottak be, és így támogatást kaphatnak ezen pályaorientációs tevékenységeikhez.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos úgy vélekedett, hogy járműipari tesztpályával meg lehet tartani majd a fiatalokat, és ha tanulmányaikat máshol is folytatják, visszajönnek Zalaegerszegre. Beszélt arról is, hogy a tesztpályán létesülő, egy igazi várost szimuláló mini városban a gyerekek közlekedési ismeretekre tehetnek szert, ami és maga az élmény a járműipar és a műszaki területek felé irányíthatják őket. Mindez azért fontos, mert rengeteg új munkaerőre lesz szükség.
Balaicz Zoltán polgármester azt emelte ki, hogy az önkormányzat bár nem fenntartó és 2017. január elsejétől már működtető sem, mégis nagy figyelemmel kíséri a helyi oktatási intézmények sorsát. Mint mondta, ebben kiváló partnerre találtak dr. Palkovics Lászlóban, a minisztériumban, valamint a Zalaegerszegi Tankerületben és a Zalaegerszegi Szakképzési Centrumban. Utalt arra is, hogy a város a TOP-programból több intézmény felújítását tervezi, mert legfontosabb céljuk, hogy a zalaegerszegi oktatás színvonala a legelsők között legyen.
A képzési megállapodást dr. Háry András, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. ügyvezetője írta alá az oktatási intézmények vezetőivel.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről