Rövidhírek
Bruchner Regina összetettben első helyen végzett
Kerékpáros sikerek északi szomszédunknál
Az első nap az Eb-futamokat, másnap az Európa-kupa-futamokat rendezték meg. Az első napon Bruchner Máté képviselte a zalaegerszegi sportolókat, a 14 éves fiúk mezőnyében állt rajthoz a tíz nemzet 44 versenyzőjét felvonultató mezőnyben.
A rajtnál egy kicsit beragadt az egerszegi kerékpáros, szerencsére így is el tudott jönni az élmezőnnyel, valamint az első körben történt összeakadásokból is sikeresen ki tudott maradni, így az idei, Huskvarnában megrendezett MTB Európa-bajnokságon elért 8. helye mellé immár egy cyclocross 8. helyet is szerzett.
Másnap az Európa-kupa-sorozat zárófutamán a GreenZONE ZKSE fiatal tehetsége, Bruchner Regina állt rajthoz a nagyon erős mezőnyben.
Az utolsó körig szinte fej fej mellett küzdöttek a hölgyek a dobogós helyezésekért. Bruchner Regina egy kanyarban előzött, majd összeakadt egyik versenyzőtársával, így csak a 6. helyen végzett. Ez a pozíció is elég volt azonban ahhoz, hogy a futamban a 3. helyen végző Eliska Drbohlavova előtt megőrizze a kupasorozat összetett első helyét.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan