Rövidhírek
Gól nélkül nincs győzelem
Bp. Honvéd: Tujvel - Ikenne-King, Kamber, Batik (Kálnoki-Kis 21. p.), Hidi, Lovrics - Alijit, Kesztyűs (Uzoma 85. p.), George (Nagy G. 58. p.), Moutri - Lanzafame.. Vezetőedző:Giuseppe Sannino.
ZTE Demjén - Bolla, Lesjak, Szépe, Gergényi - Kocsis, McWoods, Kateralis, Ostrek, Barczi, Stieber 62. p.), Ikoba (Bobál G.. 76. p.). Vezetőedző: Dobos Barna.
Ezúttal is új összetételben lépett pályára a ZTE. Bobál D. sárga lapja miatt hiányzott, az eddigi kezdők közül Stieber, Mitrovics és Bedi a kispadon ült. A Honvéd mindjárt a mérkőzés elején magához ragadta a kezdeményezést, de helyzetet nem sikerült kialakítania. Közben Ikobának akadt két kisebb lehetősége. Félóra utána hazaiak előtt adódott két gólszerzési lehetőség. A ZTE összességében jól védekezett. Azonban a félidő hajrájában ismét szöglet után kapott gólt, nem először a bajnokságban. Kálnoki-Kis talpalta a labdát a zalai kapuba, 1-0.
Szünet után vezetése ellenére visszahúzódott a Honvéd, kontrázni próbált. A ZTE enyhe fölényben játszott, de nem talált fogást a hazai csapaton. A mérkőzés során mindössze két lövést kellett védenie Tujvelnek. A zalai kapuban Demjén védett kétszer bravúrral.. A hosszabbításban egy hazai kontra végén Szépe belépőjét szabálytalannak ítélte a játékvezető, a megítélt 11-est Lanzafame lőtte a zalai kupa, 2-0.
A ZTE - mint oly sokszor a bajnokság során - egyenrangú ellenfél volt a mezőnyben. A játékából azonban ezúttal is hiányzott a gól, így ismét kikapott.
Értékelés:
Dobos Barna, a ZTE edzőja: - A mezőnyben ma sem játszottunk rosszul. Most is kipontozódtunk egy pontrúgás után. Sajnos, sok ilyen gólt kapunk, az edzéseken sokat dolgozunk, de ezen szituációk hárításának még nincsen eredménye. Támadásban nagyobb ütőerővel kellene támadni az ellenfél kapuját.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről