Rövidhírek
Befejeződtek az útfelújítások
Balaicz Zoltán polgármester elmondta, az állami támogatás 29 helyszínen tette lehetővé utak, járdák és parkolók rendbetételét a városban. Ebből a három legnagyobb értékű beruházás maradt hátra: a Keresztury VMK előtti téren és a Mátyás király utcában már folynak a munkálatok, a sportcsarnok előtti téren pedig hamarosan megkezdődnek. A Takarék közben tavaly bruttó 15,2 millió értékben kicserélték az ivóvíz- és a szennyvízcsatorna-vezetékeket. Ezt követte idén az útburkolat aszfaltozása 138 méteren, és a térköves járda megépítése 19 méteren, bruttó 23,5 millió forintos költséggel.
Dékány Endre, a városrész önkormányzati képviselője felidézte, hogy áldatlan állapotok uralkodtak a Takarék közben, melynek rekonstrukciója öt évvel ezelőtt kezdődött meg. Először a keleti oldalon, majd a nyugati oldalon újították meg a közművek cseréjével együtt az úttestet, a járdát és a parkolót a tömbbelsőben. A harmadik ütem az 1,7 milliárdos infrastrukturális fejlesztési program részeként valósult meg, amikor is a Petőfi útról a Takarék közbe vezető útszakaszt és járdát tették rendbe.
Szilasi Gábor, Balaicz Zoltán és Sándor Dénes György a Toposháza utcában
A Toposháza utcában 651 méteren építettek aszfaltos utat, melynek köszönhetően a bazitai városrészben élők a Zalaegerszeg és Gellénháza közötti főúton haladva is elérhetik a várost.
Sándor Dénes György, a településrész önkormányzati képviselője a helyszíni bejáráson elmondta, hogy ez egy murvás út volt, amelyen a lezúduló csapadék nagyon sok problémát okozott. Ennek megoldására csapadékvíz-elvezető műtárgyat, az út keleti oldalán 300 méter hosszban betonelemekből álló árkot építettek, amit az útburkolat alatt kötöttek össze a nyugati árokkal. A beruházás költsége az aszfaltozással együtt meghaladta a bruttó 50 millió forintot.
A Futrinka utcában a zúzalékos burkolatú utat aszfaltozták le 72 méter hosszban, ami bruttó 2,2 millió forintba került.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknek top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről