Rövidhírek
Bázakerettyén is kutat a MOL
A közlemény szerint a Mol így - a már jogosultságában álló közel 4200 négyzetkilométer mellett - újabb, mintegy 4200 négyzetkilométeren kezdheti meg a szénhidrogén-kutatást Bázakerettye, Bucsa, Jászárokszállás, Mezőtúr, Okány-nyugat és Zala-nyugat területeken. A Mol kutatási tevékenysége során egyaránt megkísérli geológiai vagyonnal bizonyítottan rendelkező kutatási területek, valamint újabb, potenciális mezők feltárását is. Utóbbiakat a készülő Pannon-medence geológiai tanulmányból választják ki.
(A fotó korábbi felvétel a bázakerettyei olajüzemről.)
Korábban a Mol norvég leányvállalata, a Mol Norge négy kutatási blokkot szerzett, amelyek Norvégia kontinentális talapzatán helyezkednek el. A négy blokk egyikében a Mol operátorként szerepel majd. A kutatási portfolió sikeres bővítése nagymértékben hozzájárul a Mol 2030-as stratégiájának megvalósításához. A közlemény idézi Berislav Gasót, a vállalatcsoport kutatás-termelési üzletágának ügyvezető igazgatóját, aki kifejtette, " meggyőződésem, hogy közép-európai és norvég portfoliónk bővítése egyaránt támogatja majd az organikus készletpótlás megvalósulását a csoport számára".
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről