Rövidhírek
Balaton Vívóklub: Tervek és eredmények
A közelmúltban megjelent egy szakkönyv, amely a honi nevelőedzők legkiválóbbjait mutatja be. A Mester Művek című kötetben bemutatást nyer a tanítványaiért szívvel lélekkel dolgozó Kinga asszony is. Elhangzott: a négy telephelyen: Keszthelyen, Veszprémben, Balatonfüreden és egy hónap óta már Ajkán is működő vívóklub sok sikert tudhat maga mögött. Keszthelyen, rengeteg saját erő bele tételével, voltak már a gimnázium alagsorában, a járási hivatal pincéjében és ötödik állomásként: ma már az Egry iskola sportcsarnokában edzhetnek. A vívótermek teljes kihasználtsággal működnek. Hétköznaponként mindig van edzés. A keszthelyi vívó terem hétmilliós pályázati forrás elnyerése után, további anyagi eszközök megszerzését követően, hamarosan egészében megújul. Szeptember elejétől tervezik a sportpadló teljes cseréjét, a festést, a technikai berendezések részleges, vagy teljes megújítását. A keretedző keddenként a 18-21 éves fiúkat EB-kre, világkupa válogató versenyekre, nemzetközi megmérettetésekre készíti föl.
A keszthelyi négy szakosztályban edző mintegy félszáz versenyző is szép eredményeket ér el a nemzetközi mezőnyben. Farkas Csaba, egyéni legjobb eredménye a szabácsi világkupán elért februári sikere volt. Egész napon nyújtott parádés vívásával a 18 éves Farkas Csaba nyert egyéniben a junior párbajtőrözőknek a szerbiai Sabacon zajló világkupa-versenyén. A Balaton Vívóklub versenyzője – aki egyébként a hazai ranglista kilencedik helyezettje – többek között legyőzte a korosztályos világelső cseh Jakub Jurkát is. Lázasan készülnek a június 8-9-én tartandó vívó EB és VB-re versenyzőket válogató versenyre majd a hónap közepén lesz egy 1200 fő részvételével Keszthelyen megrendezett korosztályos magyar egyéni –és csapatbajnokság is. Augusztus elején alapozó edzéseket tartanak mind a 4 városban, majd a hónap közepétől-ahogy tavaly is- egy keszthelyi nemzetközi edzőtáborba várnak versenyzőket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknek top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről