Rövidhírek
Az MR-diagnosztika csúcsa
Az átadási ünnepségen Balaicz Zoltán polgármester úgy fogalmazott, hogy ezzel a berendezéssel Zalaegerszeg egyedülálló felkerül az országos és nemzetközi szakma térképére. Az új eszközzel klinikai szintű vizsgálatokat is el lehet végezni, ami miatt az ország bármely területéről, sőt külföldről is érkezhetnek páciensek. Mindez kedvezően hat majd a város egészségügyi turizmusára.
Pigler István, az Integrity Magánklinika tulajdonos-ügyvezetője (képen) elmondta, hogy egy 0,4 tesla térerejű, nyitott MR-berendezéssel kezdték a munkát. De mint mindenben az életben, az MR-diagnosztikában sincs megállás, és mindig van jobb. „Kíváncsiak voltunk, hogy ha a kisebb térerejű MR-berendezésből a szakma és a betegek által visszaigazoltan ki tudjuk hozni a legjobb teljesítményt, mire megyünk a világ egyik legjobb 3 Teslás MR platformjával, a Siemens MAGNETOM Skyra rendszerrel. Nem kötöttünk egyetlen szakmai kompromisszumot sem, a teljes felszereltséget még tovább bővítettük speciális csukló- és bokatekercsekkel. Az első hetek tapasztalatai alapján kijelenthetjük: elértük az MR-technika határát, amilyen klinikai kérdésre MR-diagnosztikával válaszolni lehet, arra mi képesek vagyunk választ adni” – emelte ki.
A nagy térerejű MR-berendezést a kvantitatív MR-diagnosztikában PhD-fokozatot szerzett Aradi Mihály doktor mutatta be a jelenlévő szakembereknek. Az orvosi képalkotási technológia folyamatos fejlesztésével nemcsak a betegségek mielőbbi és pontosabb kimutatása lehetséges, de a kezelési eredmények szorosabb utánkövetése is, mely szintén elengedhetetlen a páciensek hatékony gyógyításában.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan