Rövidhírek
Az én városom Keszthely
A város természeti vagy épített örökségeit rajz formájában örökítették meg az ifjú alkotók. A pályázat fővédnökségét ellátó Idősügyi Tanács azt kívánta elérni, hogy a szépkorúak mellett a fiatalokban is erősödjön a helyi identitás. A legjobb munkákból kiadvány készült, melynek bevételeit jótékony célra ajánlották fel. Nagy Bálint, a város alpolgármestere köszöntőjében jelezte, hogy a helyi felhívásra mintegy száz pályamunka érkezett. Elsősorban a Balaton, a Festetics-kastély és a belváros ihlette meg a nevezőket.
A jeligés pályamunkákat a Váncsa Ildikó festőművész által irányított szakmai zsűri bírálta el, figyelembe véve a különböző korcsoportokat. A közönség is szavazhatott. A bírálóbizottság által legjobbnak ítélt pályázatokból olyan könyv készült, amelyet szponzoroként mindenki megvásárolhatott és az ebből befolyó összeget teljes mértékben a városi kórház gyerekosztályának megsegítésére ajánlották föl a program szervezői. A jelentős pályázati forrás segítségével életre hívott rendezvény a Szülőföld Kulturális, Sport és Örökségvédelmi Egyesület közreműködésével zajlott. A gálán a gyerekek daloltak, táncoltak, muzsikáltak és a licitálás előtt még egy bohózat is elhangzott.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan