Rövidhírek
Áram nélkül maradt egy település Zalában a vihar miatt
Csesztregen egy külterületen álló házat körbevett a víz, amelyet a lenti tűzoltók a pincéből két szivattyúval tudták eltávolítani. Gelsén és Zajkon fákat döntött a szél az útra, ideiglenesen akadályozva ezzel a közlekedést. A mintegy ötszáz lakosú Milejszeg határában a felázott talajból tövestül kicsavarodott terebélyes fa hétfő délután elszakította a település elektromos ellátását biztosító húsz kilovoltos vezetéket, és több villanyoszlop is kidőlt emiatt. Az erdős, gépjárművekkel nagyon nehezen megközelíthető külterületen fellépő hiba elhárításán az áramszolgáltató szakemberei még kedden is dolgoztak - adta hírül az MTI.
A Zala Megyei Védelmi Bizottság egy nagyteljesítményű aggregátort biztosított a település ideiglenes áramellátására, így hétfő éjszaka a fogyasztók többségénél ismét helyreállt az áramszolgáltatás, a Milejszeg környéki hegyhátakon azonban néhány fogyasztónál kedd délben még nem volt áram.
Forrás: MTI
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan