Rövidhírek
Amerikai erőcsatárt igazolt a ZTE KK
A 24 éves játékos rookie-ként, azaz újoncként érkezik Zalaegerszegre, hiszen eddig még nem játszott Európában. A 201 cm magas (93 kg) erőcsatár Greensboro-ból (North Carolina) származik, az egyetemi bajnokságban előbb a Woffort Terriers csapatában játszott (2019-2022), majd a Richmond Spiders (2022-2024) következett karrierjében. A legutóbbi szezonban csapatával megnyerte konferenciájuk alapszakaszát, Bigelow egyike volt annak a három Spiders-játékosnak, aki mind a 33 mérkőzésen kezdőként szerepelt. A szezon során 11,2 pontot átlagolt, 6,5 lepattanót szedett és 43 százalékos pontossággal célzott.
Isaiah Bigelow augusztusban érkezik, szerződésében kéthetes próbajáték szerepel és ha a ZTE KK szakvezetésének elnyeri tetszését a játéka, úgy válik véglegessé a szerződése.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan