Rövidhírek
Adomány az MSZP-től
2020. december 16. szerda, 17:40
Szerző: V.Zs.
Címkék: MSZP
Az MSZP országgyűlési képviselői befizetésekből alapított „Szolidaritási Alap” ebben az évben (immár harmadszor) is támogatta az MSZP megyei szervezeteit, hogy a karácsonyi időszakban egy kis színt és melegséget vigyen az életébe azoknak, akik a járvány miatt, vagy esetleg önhibájukon kívül más okból kerültek nehéz anyagi helyzetbe.
Mint arról a párt helyi szervezete beszámolt: idén Zala megyében több mint 250 család kap az MSZP helyi szervezeteinek szervezésében tartós élelmiszert, fertőtlenítő és tisztasági szereket, illetve édességeket tartalmazó csomagot karácsonyra. Nem csak a városokban, hanem nagyon sok településen élő neve és címe is bekerült a „Mikulás” levelesládájába.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan