Rövidhírek
Adomány az idősek otthona javára
Zalaegerszegen sem nagyfesztivál, sem településrészi rendezvény nincsen jótékonyság nélkül, fogalmazott Balaicz Zoltán polgármester az adomány jelképes átadásával összekötött sajtótájékoztatón. Mint mondta, ez az odafigyelés mindenkit, a főzőcsapat tagjait, a vásárlókat és a kezdeményezettet is jó érzéssel tölti el. Felidézte, hogy idén 18. alkalommal rendezték meg a jótékonysági főzőversenyt, melyre a szeptember 6. és 8. között megrendezendő Országos Vadpörkölt- és Borfesztiválon is sor kerül. Rekord résztvevővel, hiszen 110 főzőcsapat, mintegy 600 fővel készít majd ízletes vadételeket a Kisfaludy utcában, a szombati napon.
Jótékonysági akciókkal minden évben a városrészek is előrukkolnak. Ebbe a sorba illeszkedik a landorhegyi lecsónap is, melynek idei kedvezményezettje a Gondviselés Háza. A polgármester felidézte, hogy a 2015-től a volt Pais-iskolában. működő intézmény július elsejétől a szombathelyi egyházmegye fenntartásába került. Jelentős fejlesztés indulhat el a következő időszakban, amellyel bővülhet a nappali ellátás, továbbá a hospice ellátás feltételei is megteremtődnek. Az önkormányzat is fontosnak tartja ezt, ezért ingyenesen átadta az épületrészt az idősek otthona új fenntartója számára.
A Keresztury VMK terének rekonstrukciója miatt idén a Landorhegyi Általános Iskola udvara adott helyet a lecsónapnak. A városrészben az elmúlt öt évben szinte valamennyi intézmény megújult. A sort a Ganz Ferenc Szakgimnázium folytathatja, melynek több mint 700 millió forintos fejlesztése a jövő évben indulhat el, jelentette be Makovecz Tamás önkormányzati képviselő. Az augusztus elejei főzőversennyel kapcsolatban csalódottságának adott hangot a tekintetben, hogy a várt nagy látogatói létszám az aznapi esőzés miatt elmaradt. Egyúttal bizodalmát fejezte ki, hogy az összegyűlt 200 ezer forint segítségére lesz a városrészben működő idősek otthonának.
Marx Gyuláné, a Gondviselés Házának intézményvezetője azt mondta, hálásan köszönik az adományt. Meghívásnak értékelik a gesztust, ezért azon lesznek, hogy minél jobban beilleszkedjenek a településrészi önkormányzat életébe. A támogatásból szalonnasütőt építenek, amelyre már régóta vágytak a lakók, illetve a teraszt ernyővel árnyékolják le.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről