Rövidhírek
A zalaegerszegi Lejtős utca felújításáról
A Lejtős utcában megtartott sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán polgármester megjegyezte: Szilasi Gábor, a térség önkormányzati képviselője sokat küzdött azért, hogy a körzetében ezeket a jelentős beruházásokat meg tudják valósítani. A választókerületekben az arányos városfejlesztés részeként egyre több beruházás, fejlesztés valósul meg. A 2024-es költségvetésben városfejlesztésre minden eddiginél magasabb összeget terveztek – mondta a polgármester, hozzátéve: folytatják a Kovács Károly Városépítő Programot is, ehhez szeretnének állami forrásokat is megszerezni.
Google Maps
Szilasi Gábor elmondta: az itt élők jelzései alapján 2018-ban és 2019-ben már voltak felújítások. A Lejtős utca beépített meredek szakaszát már leaszfaltozták. A jelenlegi fejlesztéssel a további, rossz állapotú, kőzúzalékkal ellátott, egyenetlen felületű útszakasz újult meg összesen ötszáz méter hosszan, három méter szélességben az Aranyoslaptól a Forrás utcai csatlakozásig.
A közlekedésbiztonság érdekében a helyszínen forgalmi tükröt is telepítettek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan