Rövidhírek
A tilos jelzés ellenére nem állt meg a buszsofőr
A vádlott 2022. szeptember 21-én reggel 7 órakor Zalaegerszegen Botfa irányából vezette a menetrend szerint közlekedő, utasokat szállító csuklós autóbuszt. Az útvonalán elhelyezkedő – fénysorompóval ellátott – vasúti átjáróhoz érve a tilos jelzést figyelmen kívül hagyva áthaladt a síneken. Ugyanekkor közlekedett a vasúti pályán egy személyvonat 38 km/h sebességgel, amelynek vezetője a síneken áthajtó buszt veszélyhelyzetként értékelte, ezért gyorsfékezett. Ennek következtében az átjáró előtt körülbelül 15 méterre állt meg, a járművek nem ütköztek és személyi sérülés sem történt.
A vádlottat a bíróság a közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt marasztalta el, büntetésként 1 évre próbára bocsátotta.
A büntetővégzés jogerős - adta hírül dr. Vándor Virág sajtószóvivő.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről