Rövidhírek
A kórház onkológiai osztálya kapja a támogatást
Mint fogalmazott, a főzéshez kapcsolódó rendezvényeknek jó üzenete van, meg tudják szólítani az egerszegi polgárokat a fesztiválok alkalmával, melyeknek jótékonysági jelleget is adnak. Ez jó hatással van az emberekre, és az a tapasztalat, hogy igény van az összefogásra, mert ezzel hozzájárulnak ahhoz, hogy bizonyos támogatott célok megvalósulhassanak. A 2013-ban alakult „Akarattal és Hittel Alapítvány” a Zala Megyei Szent Rafael Kórház onkológiai osztályát segíti.
Dr. Máhr Károly osztályvezető főorvos köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették a rendezvényt és hozzájárultak ahhoz, hogy minél több adomány érkezzen az alapítvány számlájára. Szólt arról, hogy az onkológiai betegségek sok családot érintenek, ezért fontos az osztály felszereltségének javítása, műszerek beszerzése, a betegellátás színvonalának emelése. Mint fogalmazott, az onkológia egy gyorsan fejlődő tudományág és az orvosoknak, valamint a szakdolgozóknak folyamatosan tanulniuk kell az újabb és újabb terápiás eljárásokat. Ezért a szakmai rendezvényeken való részvételt nagyon fontosnak tartják és támogatják a szakmai fejlődés érdekében. Úgyszintén az állampolgárok tájékoztatását, hogy tudják milyen új kezelési lehetőségek vannak, milyen gyógyszerek állnak rendelkezésre.
Legközelebb szeptember 29-én fél hatkor a Dísz téren az emlőrák elleni világnap alkalmából rendezett eseményen találkozhatnak az alapítvány képviselőivel.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről