Rövidhírek
A DK szerint van alternatíva
Arról, hogy mit csinál a kormány és Orbán Viktor, melyek azok a hazugságok, amiknek a cáfolata nem jut el a háztartásokba. A sajtótájékoztatón részt vett Varju László országgyűlési képviselő, Dobrev Klára árnyékkormányának energia-és rezsiügyi felelőse. Mint fogalmazott, a 2022-es országgyűlési választások után érdemi újragondolás történt a pártban, ugyanis többen jelezték a polgárok észrevételeit, miszerint nincs az Orbán-kormánynak alternatívája.
A DK politikusa szerint ez nem igaz, van Orbán Viktorra szemben alternatíva. Erre próbál rávilágítani a kiadványuk, melyben 15 hazug állítást cáfolnak meg tényekkel. A kormány a sajtót, az internetet elárasztja valótlanságokkal, melyet cáfolni sem tudnak, mert az állami televízióban például nem szólalhatnak meg. Igy nehezen jutnak el az emberekhez az észrevételeik.
A DK számít arra a 700-800 ezer választópolgárra, akik a közelmúltban elhagyták a Fideszt, és most a bizonytalanok táborát erősítik. A Demokratikus Koalíció a jobboldali Fidesszel szemben szociáldemokrata programot kínál – fogalmazott Varju László.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan