Rövidhírek
A bizalomról, a hitről és a gondoskodásról
A betegek világnapján, a zalaegerszegi kórházban
Az elmúlt évtizedekben Magyarországon is nőtt a születéskor várható élettartam, melynek következtében minden ember előbb vagy utóbb valamilyen krónikus megbetegedésben fog szenvedni. Dr. Halász Gabriella főigazgató beszélt erről, hozzátéve azt, hogy a becslések szerint 2020-ra eléri a 600 ezret a 80 éven felüli honfitársaink száma. Ez magával hozza azt is, hogy rövidebb-hosszabb ideig egyre többen szorulnak segítségre. Az orvoslás is megváltozott, hiszen ma a gyógyítás a kórházakra és a folyamatosan fejlődő technika köré koncentrálódik. Másrészről a ma emberének az internet sok ismeretet ad az egészségügyi kérdésekről, a sikeres gyógyításhoz azonban továbbra is elengedhetetlen az orvosok, nővérek és a betegek közötti bizalom. Ahogy szükség van a hitre és a megértő gondoskodásra, az orvostudomány fejlődése mellett, hangsúlyozta a főigazgató.
Dancs Jenő ápolási igazgató úgy vélekedett, hogy a II. János Pál pápa által 1993-ban meghirdetett jeles nap célja az, hogy a társadalom kiemelt figyelmet fordítson a betegekre, a szenvedőkre szerte a világban. Ez a nap a hála és az elismerés kifejezése azok számára, akik élethivatásnak választották a velük való törődést. A világnap üzenetéről dr. Kecskés Gábor orvos-igazgató beszélt, segítségül hívva számos nagy író, orvos gondolatait a betegségek megéléséről, a betegekkel való foglalkozásáról, valamint a lélek és a test kapcsolatáról. Például Hippokratész erről azt mondta: sokkal fontosabb az, hogy milyen embert érint a betegség, sem mint, hogy milyen betegsége van.
Tolvaj Márta alpolgármester és dr. Károlyi Sylvia tiszti főorvos is részt vett a rendezvényen, melyen Dezse Krisztina diplomás ápoló énekelt. Dr. Bujtorné Kölkedi Ibolya szakmai vezető az egészségfejlesztési iroda szolgáltatásait ajánlotta figyelembe, végül Takács András kórházlelkész szólt a hallgatósághoz. Az eseményt utoljára rendezték meg Pózván, mivel az ott lévő fekvőbeteg-osztályok hamarosan beköltöznek a kórház központi telephelyére, a felújított zöld épületbe.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről