Rövidhírek
68 éves korában elhunyt Dékány Endre
Dékány Endre 1952-ben született, református lelkész családból származott, szüleivel 1969-ben költözött Zalaegerszegre. A Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán 1976-ban diplomázott, majd az építész karon 1983-ban szerzett szakmérnöki oklevelet. Pécsett kezdett el dolgozni statikus tervezőként, mellette óraadó is volt a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán. 1985-től Zalaegerszegen tevékenykedett, mérnöki hozzáértését számos zalai munkája is dicséri.
A Zalaegerszegi Városfejlesztő Zrt. főmérnökeként szintén a megyeszékhely fejlődését, szépülést tartotta szem előtt, melyet minden eszközzel támogatott. 12 évig volt a Zalaispa Hulladékgazdálkodási Társulás elnöke, ezen időszak alatt számos fejlesztés valósult meg. 1998-ban választották meg először önkormányzati képviselőnek a belvárosban, és 2019-es nyugállományba vonulásáig 21 éven keresztül töltötte be ezt a tisztséget a helyi polgárok bizalmából. A közgyűlés Műszaki Bizottságának elnökeként folyamatosan figyelemmel kísérte a város fejlesztését, a városrendezési terv módosítását, a munkahelyteremtési programot, vezetésével a lakástámogatásokat az igényeknek megfelelően átalakították, így eltűntek a rossz állapotban lévő szociális bérlakások.
A vallás és a református egyház kiemelt szerepet töltött be életében, 17 évig volt presbitere a Zalaegerszegi Református Egyházközségnek. Családjára, feleségére, gyermekeire és unokáira nagyon büszke volt. Kiemelkedő tevékenységét 2019-ben Zalaegerszegért Díjjal ismerték el.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan