Rövidhírek
Vereség a végjátékban
ZTE: Szappanos - Króner, Forgács, Deutsch - Villám, Kretz, Szakály, Jakab, Szalkai (Patvaros 64. p.) - Bailo (Babati 68. p.) Ekler (Végh 85. p.). Vezetőedző: Csató Sándor.
A tartalékos ZTE-ből hiányzott a két vérbeli csatár Bobál és Daru. Az első percben 11-eshez juthatott volna a zalai együttes, de a bírói síp néma maradt. Majd újabb egerszegi lehetőség maradt ki, kis túlzással már a találkozó elején eldönthette volna a mérkőzést a ZTE. Ezután átvette az irányítást a hazai együttes, Szappanosnak kétszer kellett bravúrral hárítania. Az első félidő hajrájában dupla kapufát rúgott a zalai csapat. Tipikus egygólos mérkőzésre volt kilátás.
Fordulás után mindkét oldalon adódott helyzet, de ezután mezőnyjáték dominált. Az utolsó húsz percben felgyorsultak az események. A ZTE megszerezte a vezetést, de túlzottan is őrizni akarta egygólos előnyét. A kontratámadások lehetőségével sem élt nagyon, pedig a hazai együttes kitámadott. A büntetés nem maradt el, a vendéglátók három perc alatt fordítottak.
A tartalékos ZTE-nek egygólos előnye birtokában illett volna nyernie, de mint ahogy a bajnokságban többször előfordult, ellenfele öt perc alatt fordított. Újabb taktikai vereséget szenvedett, bár az is igaz, két 11-est számon kérhet a bírón.
Értékelés:
Csató Sándor, a ZTE vezetőedzője: - Érthetetlen számomra ez a végjáték. A mérkőzést már az első félidőben meg kellett volna nyernünk, ehelyett a hajrában elveszítettük
Babati Benjamin a ZTE játékosa: - A mérkőzést már rég eldönthettük volna, ha a helyzeteket kihasználjuk. Izgalommentes lehetett volna a végjáték, helyette kikaptunk.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről