Laza Média
Letenye - Állandó kiállítás
Letenye - Állandó kiállítás
Kiállítás, Letenye
Letenye története
Uradalmak
Szapáry uradalom története
Andrássy uradalom története
Tárgyi emlékek
A kiállítás időrendben mutatja be a város és környezete történeti emlékeit az őskortól 1997-ig, megnyitásának évéig.
A régészeti feltárásokból származó, őskori, római kori és középkori leletek bőséges történeti magyarázó szöveggel és ábrákkal együtt, közérthető formában tárják a látogató elé a város régebbi múltját.
A 19. század és a 20. század elejének emlékeit a „Pásztorélet – pásztorművészet”, az „Amit az erdő adott…” és „A letenyei fafaragó műhely és alkotói” fő témakörökbe csoportosítva tekinthetik meg.
A leghangulatosabb, és a legtöbb figyelmet vonzó rész a 3. teremben berendezett, a 19–20. század fordulójára jellemző szobabelső.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025.Egy hét a Berkenyésben - Falusi vendégasztal ZalalövőnFénybe zárt harmónia14. Hottói BábparádéDombérozzunk a Piacon!//IX. Göcseji DombérozóKutyás délelőtt a KutyAngyalokkalHarcsa Veronika, Gyémánt Bálint duó/KeszthelyFest 2025 top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan