Archivum
Babakötvény ifjú polgároknak
A Szent Család napján tartott ünnepségen hat kisbabának és szüleinek adták a „Zalaapáti Ifjú Polgára” elnevezésű babakötvényt a községháza dísztermében. Zalaapáti önkormányzata 2008-ban hozta meg rendeletét, mely szerint minden helyi születésű csecsemő után a szülők százezer forintos babakötvényt kapnak. A biztosítási értékpapírt évente kétszer – anyák napján és a Szent Család napján adják át, így a közelmúltbeli ünnepség immár negyedik volt a sorban.
Az önkormányzat a kölcsönös megbecsülést kívánja kifejezni a biztosítási babakötvénnyel, melynek csupán csak annyi a feltétele, hogy a gyermeket a helyi óvodába, majd a helyi általános iskolába íratják a szülők. A babakötvényhez készpénztámogatás is jár; a kötvény átadásakor és az óvodába lépéskor 20-20 ezer forintot, az iskolai beíratáskor és a ballagáskor pedig 30-30 ezer forintot adnak a szülőknek.

A gyerekek, miután betöltik 18. életévüket, kézhez kapják az addig a helyhatóság által kezelt babakötvényt – megkönnyítve számukra a nagybetűs élet első lépéseit. Idén 12, ez idáig összesen 27 csecsemő részesült ily módon az önkormányzat kitüntető figyelmében, mondta el Vincze Tibor, Zalaapáti polgármestere.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről