Archivum
Zalai baba a nyertes
Március 23-án nyílt Győrben a Zichy-palotában a XIV. Nemzetközi Babakiállítás, melyet minden évben saját készítésű porcelán, textil, népviseletes és egyéb babák versenyével kapcsolnak össze a rendezők. A "népviseletes" kategóriában zalai sikernek örülhetünk.
Molnárné Riskó Erzsébet népviseletibaba-készítő első helyezést ért el baranyai sváb öltözetű babájával. A Keszthelyen élő pedagógus nem első alkalommal vett részt ezen a versenyen. Tavaly és az azelőtti évben is a kategória második helyezettjeként végzett sármelléki és kanizsai viseletű babáival. A sikerekről kérdeztük.
- Rajz szakos pedagógusként népművészettel is foglalkoztam az órákon. Azt vettem észre, hogy a gyerekek nem értik mi az a népviselet. Akkor egy saját babámra varrtam ruhát és ezzel világossá vált a tanulóknak ez a fogalom. Ennek már közel 30 éve, azóta nagyon sok babát készítettem, sok munkával. Elsősorban a zalai népviselettel foglalkozom. Betelepülő vagyok Zala megyébe, egy veszprémi kis faluból származom, melynek püspöki birtok lévén nem voltak népi hagyományai. Keszthelyen kezdtem ismerkedni ezzel a dologgal. Állandó kiállító helyem nincs, de sok kiállításon veszek részt. A mostani nyertes baba először külföldi tárlatokra utazik, utána érkezik vissza hozzám. Egyébként az évente rendezett babakiállításon a népviselet kategóriában van a legkevesebb résztvevő.
Felvételünkön Molnárné a Gébári Kézművesházban látható az általa készített és a háznak ajándékozott hetési viseletű pár társaságában.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről