Archivum
Uralkodó viszonyok a Marson
Folytatdóik a zalaegerszegi Deák Ferenc Megyei Könyvtárban a Helyi járattal a Tejútra című csillagászati előadássorozat. A program második turnusának nyitóelőadására február 17-én (csütörtökön), délután öt órakor kerül sor.
Utazás a csillagközi térbe
A téma a Mars, vagyis a vörös bolgyó lesz. Bánfalvi Péter amatőr csillagász arra a kérdésre keresi előadásában a választ, hogy hogyan működnek a földtípusú bolygók, milyen viszonyok uralkodnak a Marson. Egyáltalán lehet- e, van- e élet ilyen körülmények között.
A TIT Öveges József Ismeretterjesztő és Szakképző Egyesület és a Deák Ferenc Megyei Könyvtár közös szervezésében, már több mint egy éve zajlik a csillagászati program. Az érdeklődők - az ingyenes előadáson - csillagászati felvételekkel illusztrált, képzeletbeli utazáson vehetnek részt a csillagközi térbe és a galaxisok világába. Derült égbolt esetén az előadás után a Hold és a Jupiter bolygók távcsöves bemutatására is sor kerül.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10