Archivum
Újra kanapén a művészet
Harmadik és egyelőre záró részéhez érkezett a Zalai Kanapé című beszélgetős műsor. A május 20-i koraestén az Apáczai ÁMK-ban rendezett program vendégei Malek Andrea színművész, énekesnő és Szabolcs Péter Munkácsy-díjas szobrászművész voltak, akiket Karáth Anita és Turczi István költők tartottak szóval.
Művészek a Zalai Kanapén
Nyitó témaként a művészek családi indíttatása vetődött fel. A felmenők példája, az otthon melege vagy éppen az attól való távolság volt –e nevelő erejű. Szabolcs Péter úgy fogalmazott, Budapestről elkerülve, a „zalai tisztesség” sokat formált rajta, illetve mivel a tanulmányait az otthontól távol végezte, az iskola és a kollégiumi élet is alakította jellemét.
Malek Andreának zongorista sorsot szántak. Ebből merítette később azokat az alapokat, melyet énekesnőként kamatoztat. Különböző stílusú dalokból válogatva ízelítőt is nyújtott a zalaegerszegi közönségnek, melyet, ha addig sugárzó egyénisége nem bűvölt volna el, finomságban bővelkedő zenei profizmusa biztosan székhez szegezett.
A művészeti hitvallás kapcsán Szabolcs Péter kifejtette az igazmondásba vetett hitét, mellyel hitelessé válik valaki akár művészként, akár tanárként, merthogy e szerepkörben is találkozhatnak vele a szerencsés diákok. Ő a szolgaság helyett a szolgálat, a megalkuvás helyett a kompromisszum híve.
- Mint a kavics, melyet a víz formál, az az élet csodája. De önmagunk feladása nem vezet jóra. És kellő áldozatot is kell tudni hozni, mert hosszú idő míg a lélektől lélekig hatás kialakul – mondta a szobrászművész, miközben azon filozofált, megtette –e amit a sors rá szabott.
Malek Andrea számára a művészet az érzések adását, befogadtatását, a pozitív hatást jelenti. S hozzátette, a közhiedelemmel ellentétben az internet uralta világban is lehet erre jó példákat találni, ha valakinek az ízlése kellően formált és önmagával összhangban van. Mert ez utóbbi állapotban lehet helyes értékítéletet alkotni.
A beszélgetés során a művésznő bepillantást engedett a családi életébe is: beszélt férjéről, Walter Lochmann zeneszerző, zongoraművész, karmesterről, illetve közös dolgaikról a színpadon és azon túl is. Együttes munkájukat a közelmúltban felvett dupla album is hirdeti, és sikeres turnén vesznek részt országszerte.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Keserédes győzelem a szezonzárónA bronz már megvanHajrában kicsikart győzelemElőnyben a fővárosiakTávolodóban az élvonalTovább élnek a feljutási reményekA győzelem bajnoki címet értJól hajráztak a hazaiakAz edzőváltás sem segítettVisszavágott a bajnok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről