Archivum
Tényleg a Xavér?
A zalaegerszegi Liszt-iskola alsósokkal kibővített nagykórusa (65 fő) is közreműködik Varnus Xavér november 13-i zalaegerszegi koncertjein. A felkérés mondhatni az utolsó pillanatban érkezett, de amint a tegnapi közös próbán kiderült Kövécs Edit tanítványai a művész által is elismert felkészültséggel állnak színpadra.
Érthetően adja át a zenét
- Lemaradtatok a plakátokról. Ennyire hirtelen jött a felkérés?
- Igen. Egy hét volt a felkészülésre. Eredetileg ugyanis Xavérnak egy koncertje lett volna, de a nagy érdeklődés miatt ez egy esti előadással is bővült. Úgy gondolta ezzel együtt a műsorszámokat is kibővíti és a régi barátságra tekintettel kért fel minket – mondja Kövécs Edit kórusvezető, akinek tanítványai már néhány évvel ezelőtt is szerepeltek a világhírű orgonaművésszel.
- Összesen két közös próba van, hogy sikerült az első?
- Nagyon jól, köszönhetően a művész által teremtett oldott hangulatnak. Xavérral hasonlóan gondolkodtunk a kórusműről, ez is segítette az együttműködést. Bámulatos volt, ahogy a gyerekek alkalmazkodtak a próbán történt rögtönzésekhez. Ekkor döbbentem rá, hogy mi mindent ki lehetne még hozni ezekből a tanulókból. Már az is megható volt, ahogy az idő rövidsége ellenére nagy hittel és elszántsággal álltak a feladat mellé. Jó értelemben átvették a belőlem jövő fanatizmust. Teljes harmóniában tudtunk együtt próbálni és remélem ebből a közönség sokat profitál majd.
- Mekkora az izgalom a gyerekek körében?
- Csodálkoztak, amikor a felkérést kaptuk és még a próbán is mondták, amikor belépett az ajtón, hogy „Tényleg a Xavér?” és megtapsolták. Egyébként ő nagyon érthetően adja át a zenét a közönségnek és most láthattam azt is milyen jó pedagógiai érzékkel bír. A zenetagozatos diákok egyébként is nagyon befogadók a zene iránt, és egy híres művész közelsége ezt magas fokon segíti. A vele való együttes munka sok minden új dologra tanítja a gyerekeket. Szóba került, hogy a közös fellépést a jövőben jó lenne megismételni.
A Városi Hangverseny-és Kiállítóteremben megrendezett koncerten, Varnus Xavér saját orgonáján játszik a Talamba Ütőegyüttes lesz a hangszeres közreműködő.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan