Archivum
Szimulált baleset
Három autó ütközött, az egyik motortere kigyulladt, a sérültek száma négy fő, közülük kettő állapota súlyos. Szerencsére ez nem valódi hír, csak annak a baleset-szimulációs programnak a kommentje, melyet szeptember 11-én, az elsősegély-nyújtási világnap alkalmából rendeztek Zalaegerszegen a sportcsarnok előtti téren.
Tájékoztatás és felkészülési lehetőség
Az élethű bemutató szabályosan lezárt és biztosított helyszínén három mentő, és két tűzoltó egység, illetve az élet mellett a vagyonmentésben is részt vevő rendőrök vettek részt.
A közös gyakorlat jó felkészülési lehetőség volt az érintetteknek, bár a való világban minden baleset más és más szituációt teremt. Ugyanakkor az utca embere részéről most kifejezetten jó néven vették az ilyenkor amúgy is szokásos bámészkodást, ugyanis a helyszínre érkező civil segítők alapfeladatait is kellő hangsúllyal demonstrálták.
Az eseményeket végig szakszerű komment kísérte. Majd a sérültek (klinikai halálból visszahozott beteg, egy eszméletlen férfi, akit az autójából a tűzoltók szabadítottak ki, egy égési sérült és egy pánikoló könnyebb sérült) elszállítása, a helyszín kitakarítása után a tűzoltók külön bemutatót tartottak annak a hidraulikus vágó feszítő berendezésnek a működéséből, mely napjaink legkorszerűbb műszaki mentését teszik lehetővé. Gömbös László tűzoltó őrnagy megjegyezte, szinte naponta szükség van e modern eszköz használatára.
A szimulációs bemutatót megelőző éjszakán egy kamionos, hajnalban pedig egy személyautó balesetben volt szükség műszaki mentésre.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan