Archivum
Sport tárlat a Balatoni Múzeumban
Nagyon sok helyi sportbarát részvételével Márton-napon este, Keszthelyen a Balatoni Múzeum földszintjének egybe nyíló három termében nyitották meg a Zala megye sporttörténetének relikviáit bemutató kiállítást.
Zalai sportok: Testedzés és életöröm
A 2010-es esztendőt búcsúztató és a jövő év áprilisának végéig megtekinthető tárlaton bemutatott, folyamatosan bővülő tárgyak zömét a megyében élő sportolók bocsájtották a szervezők rendelkezésére, akik Zalaegerszeg és Keszthely után, várhatóan a megye nagyobb városaiba is elviszik majd a Megyeri Anna kitartó gyűjtőmunkájával összeállított, felbecsülhetetlennek, színvonalasnak és ötlettel telinek titulált anyagot, ami a megye sporttörténetének legmeghatározóbb szakaszát tárja a látogatók elé.
Köszöntőjében Havasi Bálint múzeumigazgató arra utalt: a téli időszak az intézmény életében nem lesz feltétlenül csendesebb, hisz a megyei önkormányzat segítségével hamarosan jelentős épület felújítás kezdődik.
Megnyitójában Pácsonyi Imre, a megyei közgyűlés oktatási és kulturális bizottságának elnöke úgy fogalmazott: a sport az egyik legtársadalmibb tevékenységünk, ami testünket és gondolkodásmódunkat is átmozgató kulturális érték. Nem csak anyagában, címében is izgalmas a tárlat, mert egy értékes gondolkodásmód tükröződik benne. A remények szerint a tárgybemutató hozzájárul majd ahhoz is, hogy egyre többen kapjanak kedvet, inspirációt a siker elérésére egy-egy itt kiválasztott sportágban.
A fotókat, érmeket, serlegeket, egyéb dokumentumokat és a sport több térségre jellemző eszközét, a tárgyi emlékeket bravúrral válogató kiállítást dr. Iglódi Endre, a Csik Ferenc Olimpiai Baráti Kör alapító elnöke nyitotta meg arról is szólva, hogy a sport az összetartás nagy erejét is jelképezi, mert a szurkolói, baráti kapcsolatok, a sport iránti elkötelezettség sokakat egybekapcsol, mozgósít.
A három teremben zajló időutazás láttatja egyebek mellett hazánk legrégebbi, jelenleg is működő klubját: az 1866-ban alapított Nagykanizsai Torna Egyletet; a Csanádi Gusztáv által 1879-ben életre hívott Keszthelyi Korcsolyázó és Csónakázó Egyletet is, amelyiket Magyarország tíz legidősebb klubja között tartanak számon. Utalt a labdarúgás, atlétika, úszás, kerékpározás, lovaglás, futó-céllövészet, vívás, kézilabda, vitorlázás, sakk jeles alakjaira, akik kitartásukkal és elért eredményeikkel növelték Zala legendás sportjának hírnevét. Iglódi Endre szerint fontos cél lehetne egy megyei fenntartású állandó kiállítóhely, sportmúzeum létrehozása, ahol az ereklyék, emlékek sokakat lelkesíthetnének.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10