Archivum
Kő, papír, véső
Az alkotó sokoldalúságát felvonultató kiállítás nyílt a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. Rozmán Balázs kőfaragó, alkotóművész különböző technikájú grafikái, festményei, kőszobrai láthatók a tanév végéig. Munkáit Monok Balázs rajztanár ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.
Gólyóstollal is sok mindenre képes
Rozmán Balázs anno az Ady-iskola rajztagozatán nyitogatta szárnyait, majd a grafikát jó időre félretéve kőfaragónak állt, a hagyományos családi mesterség folytatójaként. Apja, nagyapja, nagybátyja mellett 13 évesen kezdett ismerkedni a kövek világával, s hamar meg is tetszett neki. A maradék anyagokat elkérte, s kreativitásának ezeken engedett teret.
Fizikálisan sem könnyű mindezt megvalósítani, hibázni meg különösen nem ajánlott. Pontosan kell ütni, az anyag tűrését jól ismerve, mert különben a sok ezer év alatt kialakult tömbök pillanat alatt válnak semmivé. S ő éppen ezekből a hibákból indulva fejlesztette művészi szintre tudását, a magániskolai képzés mellett.
Monok Balázs precíznek jellemezte az alkotót, aki a világ különböző tájairól származó ősrégi kövek megmunkálása mellett, grafikáival szinte megszégyeníti a technikai lehetőségeket. A ceruzán kívül golyóstollal is sok minderre képes, de festményeit - melyek amolyan kísérletezéseknek számítanak - is nyugodtan a falra teheti. Képeinek egy része komponált, szerkesztett, másokat viszont éppen a dekomponáltság tesz rendezetté.
Kiállítóként már kétszer megmutatkozott Budapesten, ezek közül az egyik önálló tárlat volt, tavaly pedig a zalaegerszegi közönség is láthatta munkáit a "Könyörgöm akasszuk fel" című, helyi fiatal művészeket bemutató tárlaton.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10